A SÍZÉS MAGYARORSZÁGON
A sí térhódítása Magyarországon a 19. században kezdődött. 1837-ben a Regélő című lap tudósított arról, hogy egy bergeni fiatalember „norvég csúszkákon" körbefutotta a pesti vásárpiacot. Hosszú szünet után, 1892-ben Chernel István kőszegi ornitológus nemcsak bemutatta Norvégiában a híres sarkkutatótól, Nansentől tanult „hódeszkás" tudományát, hanem 1896-ban megjelentette „a lábszánkázás kézikönyvét", az első magyar könyvet is a síoktatásról. Még ebben az évben a fővárosban is bemutatkozott a sí Bély Mihály és Demény Károly tornászok révén, akik síismereteiket egy német ifjúsági folyóiratban megjelent cikkből merítették.A 20. század eleje látványos fejlődést hozott. 1908-ban már Dorogon síversenyt rendeztek, ugyanekkor megalakult a Magyar Sí Klub (MSK), amely 1911-ben Tátraszéplakon megrendezte az első magyar síbajnokságot is. Az ország 14 síszakosztállyal rendelkező sportegyesülete 1913-ban elsők közt a világon megalakította a Magyar Sí Szövetséget (MSÍSZ). A fejlődést az I. Világháborút lezáró Trianoni Békeszerződés döntései megtörték, hisz Magyarország elvesztette 1000 méternél magasabb hegyeit.
A 70-es években a síelés világméretű divatja újra elérte Magyarországot - megindult a szabadidős sízés. Szakemberek ma ötszáz- és hétszázezer közé teszik hazánkban az aktív alpesi síelők számát. Ezzel a sí mára az egyik legszélesebb tömegbázist megmozgató szabadidős sport hazánkban. A nemzetközi sí szervezetek mindezt elismeréssel szemlélik, hisz hazánkat úgyszólván síkvidéki országként tartják számon Európában.
